#Tisza Párt

Magyar Péter Szlovákiában árulta el, mi lenne az első három intézkedése kormányon
 

Magyar Péter Szlovákiában árulta el, mi lenne az első három intézkedése kormányon

Magyar Péter először beszélt határon túli magyar közönség előtt Komáromban, ahol Ódor Lajossal, Szlovákia előző miniszterelnökével térképezték fel a két ország helyzetét. A Tisza elnöke szerint szoros verseny, hogy Szlovákiában vagy Magyarországon rosszabb-e a helyzet, de a gazdaságot elnézve inkább nálunk. A két politikus rájött, sok mindenben hasonló a helyzetük, de Ódor Lajos hangsúlyozta, az nagy különbség, hogy nekik van mire építeniük, hisz ő már volt kormányon. A HVG helyszíni tudósítása.

Fetter Dóra, Tornyos Kata Fetter Dóra, Tornyos Kata


Kifulladhatott a nemzeti konzultáció: nem közöl se részvételi, se költségadatokat a kormányzat
 

Kifulladhatott a nemzeti konzultáció: nem közöl se részvételi, se költségadatokat a kormányzat

Több, mint egy hónapja startolt el a kormány legújabb, ezúttal gazdasági témájú politikai kérdőívezése, és egy hete már online is kitölthető a nemzeti konzultáció. Eddig mindig közöltek köztes részvételi adatokat is, ám most nagy a hallgatás. A HVG kérdésére a kormányzat se részvételi, se költségadatot nem hajlandó ezúttal kiadni. Közben zajlik a Tisza Párt hasonló akciója Magyarok Hangja néven.


Nagy Ervin: Magyar Péter ismeri a Halálcsillag tervrajzát, és egy csomó rohamosztagos vele van
 

Nagy Ervin: Magyar Péter ismeri a Halálcsillag tervrajzát, és egy csomó rohamosztagos vele van

„Amikor ez a kalapács csávó átütötte a falat, utána majd beszélgetünk sokszínű demokráciáról” – mondta a HVG Címlapsztori című rendezvényén Nagy Ervin, aki szerint lassacskán mindenkinek fel kéne fognia, hogy Magyar Péter az egyetlen lehetőség, ha nem akarunk újra Kádár-korban élni. De vajon mi nyűgözi le leginkább a Tisza Párt vezetőjében? Nevezte-e már őt is agyhalottnak? Mit gondol Vogel Evelinről? És hogyan állítaná színpadra Menczer Tamás és Magyar Péter találkozását?

Gergely Márton, Hamvay Péter Gergely Márton, Hamvay Péter











Fővárosi költségvetés: nem fizet be jövőre közel negyvenmilliárdot Budapest az államkasszába
 

Fővárosi költségvetés: nem fizet be jövőre közel negyvenmilliárdot Budapest az államkasszába

A főpolgármester beterjesztette a főváros jövő évi büdzsétervét, az ő megközelítésében „az önrendelkezés költségvetését”, amit ha nem fogadnak el újév előtt, az Karácsony Gergely szerint bizonyos közszolgáltatásokat is veszélybe sodorhat. Például a közösségi közlekedést. Nagy fejlesztésekre ne is számítsunk 2025-ben, a cél a szinten tartás, a város működőképességének megőrzése.